Az otthonunk nem muzeális tárgyak gyűjtőhelye…
Eddigi írásaimban már olvashattad, hogy nemrégiben tettem szert egy kisméretű lakásra. Nagyon örültem, hogy viszonylag jó áron lelhettem rá erre a lakásra. Hozzátartozik azonban a történethez, hogy a lakást használtan, teljesen bebútorozva vettem meg. Ezért mihelyt birtokba léptem, az volt az első teendőim egyike, hogy mindent kiszanáltam, még a használt elektromos készülékeket is, a legkisebb sajnálatot se éreztem velük kapcsolatosan. Nem tudtam szabadulni attól a gondolattól, hogy ezek a tárgyak az előző tulajdonosaik/használóik személyes lenyomatát hordozzák magukon, s ilyenekkel meg nem szerettem volna magam körbevenni. Erre elég kényes vagyok… Hellyel-közzel talán el lehet tüntetni ezeket a lenyomatokat bútorfelújításokkal, felfrissítésekkel, takarítással, de nem vesződtem velük, mert eleve nem is tetszettek, így inkább tiszta lappal kezdtem. Kicsit magamat is megleptem ezzel a határozott lépésemmel, de ez is egy kis tükröt tartott elém, hogy miért is tettem így.
Őszinte leszek, annak ellenére, hogy használt lakásba költöztem, általában véve nem igazán kedvelem a használt cuccokat, főként az idegenek által használtakat. Nem vagyok oda a régiségekért sem, nem járom az antikváriumokat és a régiségboltokat, s jó ideje már a turkálókat sem. (na puff kedves környezetvédők, de vállalom…) Sokat elmélkedtem ezen, hogy az effajta idegenkedésemnek mi lehet az oka. Lehet a tisztaságmániámnak is szerepe benne, de annak is, hogy gyermekkoromban alig volt új ruhám, s folyton mások levetett ruháit hordtam, mert szegények voltunk. Akkoriban persze kincs volt az ajándék használtruha, de úgy tűnik felnőttkoromra azt hozta magával, hogy nem szeretnék továbbiakban használt ruhákat, ha már megtehetem, hogy boltban vegyek teljesen újat.
Egyetlen kivételt képeznek a közvetlen rokonaim által használt és örökölt tárgyak.
A kezdetekben komoly fejtörést okozott, hogy miként tudok egy teljes lakásbelsőtől megszabadulni, mert nem szerettem volna erre külön költeni. Utcára meg nem rakhattam ki csak úgy, amúgy sem szerettem volna, ha szemétként végeznének. Elkezdtem körbe-körbe mondogatni az ismerőseimnek, kinek kell egy komplett lakásbelső, aki el is tudja vinni egy az egyben. Meglepetésemre hamar jelentkezett is valaki (egyik szomszédom), aki nagyon örült a viszonylag jó állapotban lévő bútoroknak s elektromos készülékeknek. Megbízható forrásból tudtam, hogy rászorulók felé adományokat gyűjt és oszt, így aztán jött s vitt mindent. Ekkor tudtam igazán fellélegezni és örülni a kislakásnak, innentől már a saját berendezkedésemre összpontosíthattam. Csak jól kiüresített lakással lehet új lappal indítani, ilyenkor a tervezés szempontjából jobban átláthattam a lehetőségeimet is. Alig vártam, hogy friss faillat járja át a lakást.
A lakásba amennyire lehetett mindenben újat igyekeztünk a férjemmel beszerezni s beállítani.
Erre egy sor indokot tudok felhozni:
1.az új dolgokhoz garanciák járnak, amiket ha kell, érvényesíteni tudunk,
2.bizonyos bútoráruház(ak) hoz vissza is lehet vinni a tőlük vett bútorokat, berendezési tárgyakat, ha időközben kiderül róluk, hogy nem kislakás-kompatibilisek (nálunk ez jópárszor fordult elő az első években) Ez különösen akkor jön jól, ha ketten leszünk a lakásban, s emiatt újra kell gondolni a lakás berendezését,
3.a jó minőségű, új dolgoknál jellemzőbb, hogy nem találunk bennük rejtett hibákat, hiányosságokat a használtakkal ellentétben és ha jó minőségűekre tettünk szert, hosszabb ideig kiszolgálhatnak, nem kell a felújításukra, javításukra újra s újra költeni egy darabig,
4.egy családba tartozó bútordarabokat, használati tárgyakat újban könnyebb, használtban viszont bajosabb, több nyomozómunkával lehet csak beszerezni, pláne ha nem egyszerre, hanem fokozatosan rendeznénk be velük a lakásunk,
5.alkatrészeket, kiegészítőket az újakhoz jobb eséllyel találunk,
6.bizonyos bútordarabok, mint pl. a párnázott, nem cserélhető textilhuzatos bútorok (kanapé, fotel, rekamié, ágy) használtban nem tekinthetők egészséges daraboknak más emberek számára, ugyanis tele vannak az előző használóik bacijaival, elhalt hámjaival, stb., sőt bevonzhatod velük a rendkívül nehezen kiirtható ágyi poloskákat is. Nem tudni, milyen életet éltek azokon, milyen körülmények közt használták. Tény, hogy nem lehet tökéletesre tisztítani ezeket a bútorokat, legfeljebb újrakárpitoztatni. A régi fabútoroknál sok esetben szú-ette példányokba is botolhatunk, azokat is külön kezelni kell,
7.érzékeltük, hogy a teljesen új érzése frissítőleg, pszichésen kedvezőbben hat ránk,
8.ha az ingóságainkra biztosítást kötünk, melybe az értékesebb berendezési, használati tárgyaink is belevesszük, jobb tárgyalási pozícióban vagyunk, ha az új dolgainkkal kapcsolatban történtek káresemények, ugyanis a használt cuccoknál nehezebb bizonyítani azt, hogy az adott hiba vagy hiányosság a biztosítási szerződés létrejöttekor még nem létezett, illetve hogy nem avultság miatt következett be a káresemény.
A berendezkedésünk alkalmával a teljes lakásfelújítás sem maradhatott el, falfestés, padlócsere, épületgépészeti korszerűsítés (fűtés, melegvíz-ellátás), stb. Erre is külön posztot szánok majd, mert ez is csomó, kislakásra specifikusan érdekes dologra világított rá.
A mai trend az, hogy kímélve a környezetünket, ne vegyünk új holmikat, megteszi a használt is, amit felújítva, esetleg átalakítva birtokba vehetünk s használhatunk.
De ne érezz lelkifurdalást, ha nem használt bútorokkal, tárgyakkal szeretnéd belakni a lakásod, hanem teljesen új világot teremtesz magadnak új tárgyakkal. Hiszen az új dolgok közt is találhatunk környezetkímélő megoldásokat, környezetbarát anyagokat, s a régi cuccok is lehetnek környezetszennyezők, energiazabálók, stb. Ésszerűen kell a trendekkel is bánni, a lényeg az, hogy tényleg magunkénak érezzük a lakást, otthon érezzük magunkat benne, mégha csak átmenetileg is, amíg a földi sátorunk tart.