Anni és Gábor beköltözik…
Szóval ott tartottam, hogy igyekeztünk a férjemmel teljesen új, üde kisotthont teremteni a lakásunkból. Több bútorcsaládba tartozó új bútordarabokat kezdtünk szép fokozatosan beszerezni egy közeli bútoráruházból, folyamatosan szem előtt tartva persze a kislakásunk alapterületét. A kis alapterület megfontoltságot és előrelátást kíván meg, ezt azonban nem olyan egyszerű előzetes ismeretek és tapasztalatok nélkül.
A kis alapterület miatt hamar átláttuk azt, hogy jó, ha az adott bútorcsalád a forma, szín és méret tekintetében több választási lehetőséggel tud kecsegtetni, így nyugodtan lehetett tervezni, variálni velük a lakásbelsőt, lecserélni is akár a bútordarabokat, ha utóbb meggondoltuk magunkat.
Az általunk kedvelt bútoráruházban lehetőség volt a megvett bútor visszavitelére s helyébe mást venni ugyanabból a bútorcsaládból. Nekünk nagyon jól jött, nem is egyszer ez a lehetőség.
Szeretjük, ha a kislakást egyfajta stílus, hangulat hatja át, a harmonikus letisztultsághoz szerintünk ez visz a legközelebb. Persze nem feltétlen baj, ha keverednek a stílusok, amely által kontrasztosabb, karakteresebb eredményhez juthatunk, viszont könnyen elviselhetetlen zagyvaságot teremthetünk, ha nem összeillő vagy túl sok stílust párosítunk. Kis térben kifejezetten a kevesebb a több, még stílusban is.
Nekünk fontos a folyamatosan rendezett lakásbelső, bennünket az nyugtat meg, ha nincsenek elől a tárgyaink. Így fel volt adva számunkra a lecke, hogy megfelelő tárolást kell a holmijainknak biztosítani. Mi ösztönösen, lehetőleg természetes anyagokból, fából, rusztikus lakásbelsőt alakítottunk ki, megspékelve némi art deco dekorációval. Még azt is megtanultuk hamar, hogy ide túl sok dekorációt sem szabad kirakni!
Nem baj, ha van egy vagy két nagyobb bútordarabunk (pl. gardrób) a kislakásban, megfelelően elhelyezve nem fognak „túlsúlyosaknak” hatni és a napfény útjában sem fognak állni. Csak a konyha jelent kisebb szekrénysort, de máshova nem tettünk ilyet, mert agyonnyomná a teret.
A kislakás nagy előnye az, hogy anyagilag nem annyira megterhelő bebútorozni, bár… van, hogy a helyszűke miatt egyedi és emiatt némileg drágább megoldásokhoz kell folyamodni. Mi például a konyhába az alsóbútorzatot végig fiókosra terveztük, mert így a leghatékonyabb tárolni az edényeket, s nem kell szó szerint belemászni a szekrénybe, ha vmi kell annak hátsó részéből. Ez a fiókos megoldás kétségtelen drágább, de lényegesen komfortosabb is, mint az oldalajtós.
Gardróbszekrényt csak tolóajtósat vettünk, így tényleg nincs térvesztés, ha nyitogatjuk.
Jó, ha az ágynak van fiókos ágyneműtartó-része, ami el tudja nyelni a nyári- vagy téli-váltás ágyneműszetteket, plédeket, stb.
Vannak, akik inkább asztalosmesterre bízzák a lakásbelsőt, ilyenkor azonban a tervezésnek nagyon alaposnak, körültekintőnek kell lennie. Berendezkedésünk alkalmával szem előtt kell tartanunk a funkcionalitást, ehhez képest a bútorok tárolókapacitását is, hiszen a bútorokon kívül a személyes tárgyaknak is elkél a hely.
A kezdetekben amilyen élvezetes volt számomra a lapra szerelt bútorok összerakása a férjemmel, olyan kínkeserves volt a dobozolt holmijaimat kipakolni s az új helyükre elpakolni. Akkor jöttem rá, milyen sok cuccom is van, s hogy nem mindnek lesz hely… Így aztán lelassult a dobozürítés folyamata, mert minden, előző otthonomból elhozott holmim alaposan át kellett néznem. Ez volt igazából a beköltözésem leginkább türelmet próbáló, nemszeretem része, mert döntenem kellett a tárgyaim sorsáról, mindnél pro és kontra érvelni, hogy miért maradjanak vagy menjenek. Néha nehéz volt dönteni, sokszor fáradt is voltam a döntésekhez (ez az a döntési fáradtság, amiről a pszichomókusok is egyre többet beszélnek, nem véletlenül, hivatalos neve: decision fatigue). Leginkább az emlékeket megtestesítő, érzelmi értékkel bíró tárgyaktól a legnehezebb megválni, azokat tettem egyébként is a sorrend végére, hogy inkább más tárgyaktól szabadulok meg, mintsem pl. a svájci keresztmamámtól gyermekkoromban kapott levelektől.
Volt jópár könyvem s jegyzetem az iskoláim idejéből, elég tekintélyes mennyiséggel, itt kellett a leginkább szelektálnom.
A korábbi lakhelyemen csak porosodni tudó, régi főiskolai és egyetemi jegyzeteim nagy részétől úgy szabadultam meg, hogy – még a papírhulladék-gyűjtőbe helyezésüket megelőzően – férjemmel minden egyes lapjukat beszkenneltük, amelyek aztán virtuális mappákban kaptak helyet. Mielőtt időrabló, energiazabáló túlzásnak éreznéd a műveletet, jelzem, hogy hála a szkenner automatikus lapadagoló tulajdonságának, egyáltalán nem volt sziszifuszi a munka, gyorsan kész lettünk vele. Megérte, mert szükség esetén bármikor hozzájuk férhetek, a tematizálásnak köszönhetően ráadásul mindent hamarabb is találok meg. Anno nagyon sok energiámba került a jegyzetek beszerzése, a tételek kidolgozása és a tankönyvi kivonatok készítése, nem érdemlik meg ezek a jegyzetek, hogy nyom nélkül eltűnjenek. Néha jó is felfrissíteni magunknak a tanultakat.
Fentieken túl voltak olyan jogi tankönyveim, amelyektől azért szabadultam meg, mert tartalmukat tekintve időközben elavulttá váltak (anno elég rendesen megdöbbentett, hogy milyen gyorsan avulnak el) nem tudtam volna már hasznukat venni, olyan ruháim, amiket rég nem hordva eddig csak lógattam a vállfákon. A bútortextilek, függönyök is mentek, mert sem stílusban, sem méretben nem passzoltak az újonnan beszerzett bútoraimhoz. Kozmetikai cuccaim, azaz a „nyaflincok” egy részétől is elköszöntem, mert pl. túl sokan voltak az arcomhoz, vagy pedig lejárt szavatosságuk miatt már nem tudtam bízni bennük.
Amint a beköltözést követően már a megállapodás fázisába jutottunk, a szortírozást követte a tudatos vásárlás szokásának felvétele. Kislakásunk szépen tovább terelt a tárgyi minimalizmus felé, hogy nem elég csupán lecsökkentenünk a személyes tárgyaink számát, hanem szinten is kell tartanunk azt. Amúgy sem voltunk eddig sem érzelmi vásárlók, mindig azt néztük, hogy szükségünk van-e arra, amit venni készülünk. De most még tudatosabban kellett a vásárlásainkat intézni, mert már szó szerint a kislakásbanlét a tét. Az is szempont lett, hogy az a termék elfér-e a lakásban, funkcionalitását tekintve is mennyire lesz majd a hasznunkra. Immunissá váltunk az akciókra, a kiárusításokra, a ”hátha jó lesz majd valamire” – pressziókra. Tudatosan törekszünk arra, hogy ne a vásárlás legyen az örömforrásunk, hogy valami a tulajdonunkba/birtokunkba kerül. A mértéktartást igyekszünk gyakorolni, hogy ne váljunk semminek sem a rabjává. A kislakás így élhető tér marad számunkra.
U.I. őszintén szólva, ha beszabadulok egy jól felszerelt papírboltba vagy kreatív hobby-boltba, röltexbe vagy kertészetbe, akkor “végem van”… De annak örülök, hogy a hobbijaimhoz szükséges eszközök megfelelően tárolva csak kis helyet foglalnak el, így a hobbijaim is kislakásbarátiak.☺